Légy kedves
„Légy kedves, hiszen mindenki nehéz harcot vív, akivel csak találkozol.” (John Watson) Fotó: Pinterest.
Légy kedves
Légy kedves
Légy kedves
Mókás hétköznapok
Mókás hétköznapok
Eddig tapasztalataim szerint az élet legviccesebb pillanatait a családnak köszönhetjük. Jó példa erre az alábbi fotósorozat, ahol egy meghit...
A kimondott szó ereje
A kimondott szó ereje
Ugye mindannyian emlékszünk még a régi öregekre, akik úgy imádták a virágoskertjüket? Ráncos kezeikkel szorgalmasan gyomlálták a virágágyás...
Minions Jingle Bells 2014
Minions Jingle Bells 2014
Már itt az idei karácsonyi dal az imádnivaló, vicces "minyonoktól". Jó szórakozást hozzá! :)
Szent Miklós napján
Szent Miklós napján
"Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!" /Zeke László/ Fotó: femina.hu ...
"Odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."
"Odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."
Fotó: weheartit.com "Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot. Merj kívánni, mert a kívánság a remény f...
A Mikulás létezik!
A Mikulás létezik!
Minden kisgyermek életében izgalmas, mesés időszak december első hete. Csillogó szemekkel kukucskálnak ki az ablakon, hogy vajon mikor érke...
2014. december 9., kedd
Légy kedves
„Légy kedves, hiszen mindenki nehéz harcot vív, akivel csak találkozol.” (John Watson)
 |
| Fotó: Pinterest. |
2014. december 7., vasárnap
Mókás hétköznapok
Eddig tapasztalataim szerint az élet legviccesebb pillanatait a családnak köszönhetjük. Jó példa erre az alábbi fotósorozat, ahol egy meghitt, összebújós képhez pózolt az apa a kisfiával, ám ennél jóvan eredetibb eredmény született.
 |
| Forrás: http://www.mdig.com.br/ |
A kimondott szó ereje
Ugye mindannyian emlékszünk még a régi öregekre, akik úgy imádták a virágoskertjüket? Ráncos kezeikkel szorgalmasan gyomlálták a virágágyást. Fájt a derekuk, mégis lelkiismeretesen locsolták a virágaikat a nehéz vaskannáikkal. Egy-egy tovatűnő pillanatra megálltak a pompázó kertjükben, öreg tenyerükbe vették a lágy szirmokkal ékes virágok fejét, s szinte megsimogatták őket a szemeikkel. Soha nem múló szeretetüket a gyermekeik és az unokáik hasonló módon, még inkább érezhették.
 |
| Fotó: http://ak3.picdn.net/ |
Még nagyon régen, a gimnáziumi biológia tanárnőm ajánlotta, hogy végezzünk el egy kísérletet.
Ültessünk két egyforma virágot, teljesen egyforma cserépbe. Mindig ugyanakkor, ugyanúgy öntözzük, de tegyünk köztük kivételt a szavainkkal. Az egyiknek mondjuk, hogy szeretlek, a másiknak pedig ne mondjunk semmit, vagy szidjuk meg. Babszemekkel még aznap kipróbáltam. Néhány nap múlva az egyik pohárkában megrohadtak a babszemek, a másikban pedig szépen fejlődni, csírázni kezdtek. Nyilván nem is kell mondanom, melyek voltak a szeretettel gondozott babszemek. Azóta is gyakran eszembe jut a megdöbbentő élmény, különösen a rózsáim között. Még most, decemberben is virágoznak.
Hatalmas felelősség, amikor ugyanezek az erők emberekre hatnak. Lehet, hogy szavaink csak rövid ideig hatnak másokra, ám az is lehet, hogy megbetegítik őket.
"Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!" /Dr. Csernus Imre/
"Szánom-bánom, de én gyakran elhallgatáspárti vagyok. Volt már szó ilyenekről, hogy ne hallgassunk el semmit, mert saját magunkat tesszük tönkre, megmérgezzük magunkat a hallgatásunkkal, a magunkba fojtott indulatokkal. És a kimondott szavak, a kiélt indulatok nem ölnek néha?" /Popper Péter/
"A fizikai világban az emberek legnagyobb ereje a szavakban rejlik. A másik ember megjegyzése a személyiségtől függően mindenkit korlátok közé szorít: valakit csak néhány óráig befolyásol, míg más akár bele is betegedhet." /A.J. Christian/
 |
| Fotó: Téglás Rezső, filantropicum .com |
"Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!" /Dr. Csernus Imre/
"Szánom-bánom, de én gyakran elhallgatáspárti vagyok. Volt már szó ilyenekről, hogy ne hallgassunk el semmit, mert saját magunkat tesszük tönkre, megmérgezzük magunkat a hallgatásunkkal, a magunkba fojtott indulatokkal. És a kimondott szavak, a kiélt indulatok nem ölnek néha?" /Popper Péter/
"A fizikai világban az emberek legnagyobb ereje a szavakban rejlik. A másik ember megjegyzése a személyiségtől függően mindenkit korlátok közé szorít: valakit csak néhány óráig befolyásol, míg más akár bele is betegedhet." /A.J. Christian/
A szeretet mindenhol jelen van, mindent átszínez a mindennapjainkban, hatással van az egész életünkre. Ám a legfontosabb, hogy ott lehessen az otthonunkban. A szülői szeretet hatalma a legmeghatározóbb. Gyermekeink a fejlődő apró növényekhez hasonlóan csodálatos virágzásnak indulnak, a mi elfogadásunk és szeretetünk a víz, a talaj a fejlődésükhöz.
Azt pedig tudjuk Pál apostol leveléből, hogy "A szeretet soha el nem múlik."
 |
| Fotó: Pinterest. |
2014. december 6., szombat
Minions Jingle Bells 2014
Már itt az idei karácsonyi dal az imádnivaló, vicces "minyonoktól".
Jó szórakozást hozzá! :)
Szent Miklós napján
"Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!" /Zeke László/
 |
| Fotó: femina.hu |
2014. december 5., péntek
"Odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."
 |
| Fotó: weheartit.com |
"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."
Ron Cristian
2014. december 4., csütörtök
A Mikulás létezik!
Minden kisgyermek életében izgalmas, mesés időszak december első hete. Csillogó szemekkel kukucskálnak ki az ablakon, hogy vajon mikor érkezik a Mikulás? Mi felnőttek is emlékszünk még a várakozás varázsára, ezért boldogan keltjük életre a hagyományt.
Akkor még talán nem is gondolunk arra, hogy egy nap majd nekünk szegezik a gyerekek a kérdést: "Létezik a Mikulás?"
Akkor még talán nem is gondolunk arra, hogy egy nap majd nekünk szegezik a gyerekek a kérdést: "Létezik a Mikulás?"
Máig is édes emlék számomra, ahogy gyerekkoromban a testvéreimmel vártuk a Mikulást. Már hetekkel előtte kisangyalként viselkedtünk, folyton emlékeztetve magunkat, s főleg egymást, hogy "Tudod, hogy a Mikulás mindent lát!" Aztán végre eljött a december, beköszöntött az igazi hideg tél. Szánkóztunk a friss hóban, sétáltunk a hóesésben, majd hazaindultunk. Otthon a forró fürdő és a finom kakaó után nekiláttunk minden addiginál szebb rendet tenni a szobánkban. A csizmák megpucolását a legaprólékosabb műgonddal végeztük, ez minden évben szinte verseny volt közöttünk. Aztán mindannyian kibiggyesztettük az ablakba a csillogóan tiszta kis csizmákat, majd bebújtunk az ágyunkba és próbáltunk elaludni ébren maradni, hogy meglessük a Mikulást. Éveken át elszántan próbálkoztunk, de sosem sikerült. Sőt, mind a mai napig sem láttam egyszer sem, hogy teremnek a csomagok a csizmámban. Mindezek ellenére már az óvodában gyanús lett, hogy Rozi néni öltözött be Mikulásnak a Pillangó csoportból. Ez számomra teljesen rendben volt, elvégre a Mikulásnak nincs ideje minden oviba személyesen eljutni, így Rozi néni is megtette helyettesként, bár az bosszantott, hogy vatta szakálla, vékony hangja és fehér gyógypapucsa van.
Aztán egyszer, valamikor 9 éves koromban, amikor az összes barátunk nálunk várta december hatodikán a Mikulást, kopogott az ajtón. Én, mint lelkes és öntudatos házigazda, rohantam ajtót nyitni. Szinte látom magamat, a kicsi szőke lányt, ahogy nagy kék szemeimet kistányérnyira nyitottam, mikor megpillantottam a tökéletesen igazinak látszó Mikulást, majd kiszaladt a számon: "Józsi, te vagy az?" A Mikulás nevetésben tört ki, majd kacsintott és a fülemhez hajolva megkért, hogy ne áruljam el senkinek, hogy ő az, a mi apukánk. Nem értettem, mire volt ez jó, miért nem hagyta, hogy az igazi Mikulás jöjjön inkább, de azt hiszem, ott már mélyen belül éreztem, tudtam, hogy "nem létezik". Ennek ellenére a csodavárás máig megalapozza a december ünnepi hangulatát. Most is várom a Mikulást, akár a két kicsi gyermekem. A kislányom a napokban megállt előttem és nagyon komolyan megkérdezte: "Anya, létezik a Mikulás?" Évekkel későbbre vártam a kérdést, így egy pillanatra meghökkentem és elgondolkoztam. Láttam a bizalmat a szemében és persze egy rövid időre elbizonytalanodtam, mielőtt annál határozottabban igent válaszoltam. Hazudjak? Vagy mondjak igazat, s vegyem el a gyerekkorát? Egyáltalán, hazugság ez? Kicsi gyerek, szüksége van a mesékre, így a Mikulás történetére is. Ő pedig létező személy, Szent Miklós püspök, aki megajándékozta a szegényeket, egy gyönyörű hagyományt indítva útjára. Ha hiszünk benne, a szeretet és jóság ajándékaiban, akkor gyermekünknek is valóságos lesz az ünnep, s mire megérti, miről is szól, addigra elég érett lesz ahhoz, hogy értse, ez is a mesevilág része, de több annál, szeretet, fény a hideg tél egy sötét éjszakáján. Ami azt illeti, én még most is hiszek a Mikulásban, aki az éj közepén bekopog a nagy, szépen faragott botjával, majd úgy elillan, hogy csak a mindenkori csoda marad hátra belőle.
Aztán egyszer, valamikor 9 éves koromban, amikor az összes barátunk nálunk várta december hatodikán a Mikulást, kopogott az ajtón. Én, mint lelkes és öntudatos házigazda, rohantam ajtót nyitni. Szinte látom magamat, a kicsi szőke lányt, ahogy nagy kék szemeimet kistányérnyira nyitottam, mikor megpillantottam a tökéletesen igazinak látszó Mikulást, majd kiszaladt a számon: "Józsi, te vagy az?" A Mikulás nevetésben tört ki, majd kacsintott és a fülemhez hajolva megkért, hogy ne áruljam el senkinek, hogy ő az, a mi apukánk. Nem értettem, mire volt ez jó, miért nem hagyta, hogy az igazi Mikulás jöjjön inkább, de azt hiszem, ott már mélyen belül éreztem, tudtam, hogy "nem létezik". Ennek ellenére a csodavárás máig megalapozza a december ünnepi hangulatát. Most is várom a Mikulást, akár a két kicsi gyermekem. A kislányom a napokban megállt előttem és nagyon komolyan megkérdezte: "Anya, létezik a Mikulás?" Évekkel későbbre vártam a kérdést, így egy pillanatra meghökkentem és elgondolkoztam. Láttam a bizalmat a szemében és persze egy rövid időre elbizonytalanodtam, mielőtt annál határozottabban igent válaszoltam. Hazudjak? Vagy mondjak igazat, s vegyem el a gyerekkorát? Egyáltalán, hazugság ez? Kicsi gyerek, szüksége van a mesékre, így a Mikulás történetére is. Ő pedig létező személy, Szent Miklós püspök, aki megajándékozta a szegényeket, egy gyönyörű hagyományt indítva útjára. Ha hiszünk benne, a szeretet és jóság ajándékaiban, akkor gyermekünknek is valóságos lesz az ünnep, s mire megérti, miről is szól, addigra elég érett lesz ahhoz, hogy értse, ez is a mesevilág része, de több annál, szeretet, fény a hideg tél egy sötét éjszakáján. Ami azt illeti, én még most is hiszek a Mikulásban, aki az éj közepén bekopog a nagy, szépen faragott botjával, majd úgy elillan, hogy csak a mindenkori csoda marad hátra belőle.
 |
| http://nbclatino.files.wordpress.com/ |
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)